Prachaticéből Libínig

Irány a Prachatice fölötti legmagasabb hegycsúcs!

Prachatice történelmi magja Csehország egyik legjobban állapotban fennmaradt reneszánsz városközpontja. A városfalakon belül számtalan történelmi műemlék található. Ennek köszönhető, hogy Prachatice központját 1981-ben városi műemlékvédelmi zónává nyilvánították.

A történelmi városmag legszebb bejárata az Alsó, más néven Píseki városkapu (Písecká brána), ahol a város egykori ágyúzásának nyomait is megfigyelhetjük a félig befalazott ágyúgolyókkal. A városfal mögött balra a 29-es számot viselő ún. Haydl-ház reneszánsz sgraffitóin akadhat meg a tekintetünk. Közvetlenül mögötte áll Prachatice városképének meghatározó épülete, a 14. századi Szent Jakab templom. A templom mögötti utcácskában találjuk a város legszebb sgraffitóját a 31-es sz. ház falán: az Úrvacsorát ábrázoló kép 1563-ból származik. A Velké téren további sgraffitóval díszített házakat is láthatunk: a 41-es számot viselő Rumpál-házat, a honismereti múzeumot rejtő, 13-as számú Sitter-házat és a 45-ös Bozkovský-házat.  A tér hátsó részének figyelemre méltó épülete az 1570–1571 között épült régi városháza (Stará radnice), melyet Březnický festőművész képei díszítenek. Az új városháza épülete 1903-ból származik. A tér közepén egy 16. századi szökőkút áll, rajta az Igazság allegorikus szobrával.


Prachatice központjától a piros turistaút mentén indulunk az egykori Szent Margit városi fürdőbe, amely 1783 és 1935 között működött. Ideg- és mozgásszervi megbetegedéseket gyógyítottak itt, a kezeléseket hideg vízzel, Priessnitz és Kneipp módszereivel végezték. A fürdő néhány épülete ma is áll.

A piros jelzésen továbbhaladva egy éles jobbkanyarhoz érünk, itt egyenesen folytatjuk az utat a szépen helyreállított kálvária állomásait követve egészen a Néri Szent Fülöp kápolnáig. Utunkat folytatva először lefelé, majd egy enyhén emelkedő dombra felfelé haladunk, míg kb. egy kilométer után csatlakozunk a sárga jelzéshez. Ezt követve eljutunk az U Sedélka kereszteződésig, ahol a kéken balra fordulva felmászhatunk a Libínre (1096 m). Itt egy 27 méter magas, 1883-ban építették annak tiszteletére, hogy Rudolf koronaherceg Prachaticébe látogatott. A kilátóról nemcsak Prachaticét pillanthatjuk meg, hanem a Šumava jelentős részét, a Novohradské-hegységet, a Blanský-erdőt a Kleť-csúccsal és Brdyt is. Tiszta időben – különösen ősszel – az Alpok is láthatók. Ha beteltünk a šumavai erdők lenyűgöző látványával, a kék jelzésen leereszkedhetünk Libínské Sedloba. Innen a sárga jelzésen visszatérhetünk Prachaticébe. Útközben megfigyelhetjük az egykori Arany Ösvény (Zlatá stezka) maradványait, amelyen a bajorországi Passauból szállították a sót Prachaticébe.

Alapadatok:

  • Kiindulópont: Prachatice
  • Útvonal: Prachatice – Libín – Libínské Sedlo – Prachatice
  • Hossz: 14 km
  • Az útvonal nehézsége: magasabb
  • Teljesíthető: gyalog
  • Étkezési lehetőség: Prachatice, Libín  

A szöveg szerzője: Ing. Josef Pecka